1. fejezet

Történetünk 1568-ban veszi kezdetét. A Topkapi palotában nagy a sürgés-forgás. Óriási botrány van. Az egész hárem arról sugdolózik, hogy Selimiye szultána, a szultán második felesége eltöltött egy éjszakát Halil pasával, a díván egyik tagjával.
                                                                          ~
Yasemin szultána, Szelim szultán egyik ágyasa és egyik fiának édesanyja sietett az uralkodói lakrészhez.

Aga: Nagyuram, Yasemin szultána érkezett.
Szelim: Jöjjön.
Yasemin: Szelim - kezdte meghajolva a lány, - Óriási a botrány a háremben.
Szelim: Történt valami, Yasemin?
Yasemin: Azt állítja Halil pasa, hogy a tegnapi éjszakát Selimiye szultánával töltötte.

Szelim erre nem tudott felelni. Üvöltözésbe kezdett idegességében.

Szelim: Menj ki asszony! Menj ki azonnal!
Yasemin: Nagyuram, kérlek nyu...
Szelim: Tűnj innen! Agák!
Aga: Parancsolj.
Szelim: Hívatom Leyla szultánát. Most rögtön jöjjön ide!

Yasemin szomorúan kiment, félúton találkozott Neylan szultánával, akit az összes úrnőnél jobban utált. Állandó kötözködései kibírhatatlanok voltak.

Neylan: Yasemin, hát nem tanítottak meg arra, hogy a feljebbvalódat lehajtsd?
Yasemin: Semmiben sem állsz fölöttem. Egyikünket sem szereti a szultán, hiába remélünk bármit is, mindketten szultánák vagyunk és van egy fiunk.
Neylan: Téged nem is szeret Szelim, de engem bárkinél jobban fog, ha megjön az esze!
Yasemin: Reménykedj csak, Neylan. Leyla szultánát soha nem ereszti el maga mellől. Másrészt miért kellenél neki, ha eddig is egyetlen éjjel után kidobott az ágyából? - nevetett.
Neylan: Te szemtelen! - azzal felpofozta Yasemint.

A két nő vitázása verekedésbe torkollott. Leyla szultána ekkor igyekezett Szelimhez.

Leyla: Mégis mit csináltok?! Halljátok?! - s a két szultánát elrángatta egymástól.
Yasemin: Szultánám, ő kezdte az egészet esküszöm. Folyton féltékenykedik rám.
Leyla: Elég! - intette csendre Yasemint, - Nem érdekel.

Azzal Leyla szultána bement Szelim szultánhoz.

Leyla: Nagyuram, hívattál.
Szelim: Igen... Leyla.
Leyla: Valami baj van Szelim?
Szelim: Igen, baj van, botrány! Selimiye! Megint ő! Az egyik pasa és ő... Eltöltöttek egy éjszakát együtt! Mégis milyen fényt vet ez a családra?!
Leyla: Allah, ez hatalmas bűn.
Szelim: Mit tanácsolsz, mit tegyek?
Leyla: Annyit mondhatok, hogy ez az ügy nem maradhat büntetlenül. De te vagy a szultán, nem döntök helyetted.

EGY HÉTTEL KÉSŐBB

Egy hét leforgása alatt rengeteg dolog történt. Szelim szultán ez idő alatt hozta meg döntését. A szultánák és gyermekeik egy ablakból nézték a történéseket, kint pedig Szelim, Halil pasa, Selimiye, Abdullah herceg és egy efendi állt, a janicsárok társaságában.

Efendi: A mai napon ítélet születik Halil pasa, Selimiye szultána és Abdullah herceg sorsáról.

A szultánák türelmetlenül várták, hogy az efendi végre kimondja az ítéletet.

Efendi: Szelim szultán rendelkezése szerint Halil pasa büntetése: halál, Selimiye szultána büntetése: örök bezártság a Régi palotába, és Abdullah herceg büntetése: halál.

Selimiye szultána megtörten zokogni kezdett.

Selimiye: Fiam, fiam, Abdullah, nem tehetik ezt veled, te nem csináltál semmit, rám vár a halál nagyuram!

Szelim: Nem, Selimiye. A te nagy büntetésed az, hogy a fiunkat kivégzik.

A szultán ezzel visszament a palotába. Leyla szultána lányával, a 16 éves Turhan szultánával együtt távozni készült.

Nurbanu: Állj csak meg Leyla szultána.

Leyla: Mit akarsz Nurbanu?

Nurbanu: A te műved, ugye? Ne ijedj meg, csak gratulálni szeretnék. Legalább kevesebb vetélytársa van a fiamnak.

Leyla: Ha Abdullah herceg kivégzésére célzol, csak tájékoztatlak, nem én vettem rá Szelimet. Ő maga döntött így.

Nurbanu: Ne játszd a szende szüzet Leyla. Jól tudja mindenki, hogy te győzted meg erről a gyilkosságról a szultánt, hiszen - s ekkor Nurbanu már kiabált - te tudod a legjobban befolyásolni Szelimet!

Mihrimah: Nurbanu asszony, hogy mersz a valide szultána jelenlétében ekkora hangerővel beszélni?! Hm?!

Nurbanu: Már rég nem vagyok egy egyszerű ágyas, szultána.

Majd a szultána megszaporázva lépteit hamar elhagyta a lakrészt. Később Leyla és Turhan ugyanígy tettek, és Szelim lakrészébe mentek. Az uralkodó már várta őket.

Szelim: Mi baj, én egyetlenem? - kérdezte Leylától.

Leyla: Bajnak nem nevezném, de persze Nurbanu megint vádaskodik. Szerinte én győztelek meg arról, hogy Abdullahot kivégeztesd, és ő ennek örül.

Pár perccel később Nurbanu szultána is Szelimhez érkezett.

Szelim: Kérdőre vonlak, Nurbanu. Miért kezded megint ezt az átkozott gyűlölködést?

Turhan: Apám, mindezt csak azért teszi, mert féltékeny a validémre.

Nurbanu: Te arcátlan némber! - ezzel a mozdulattal felpofozta Turhan szultánát.

Szelim: NURBANU! - üvöltött a szultán. - Hogy mersz kezet emelni a lányomra?! Egy született szultánára?! Takarodj innen és ki ne merészkedj a lakrészedből!